Adenomyosis, avagy a méh endometriosisa 

Az Adenomyosis N8000 diagnózisokkal ellátott pácienseinknek készült tájékoztató 

Sokan csak úgy ismerik: az endometriózis „kistestvére”. Pedig az adenomyosis egy önálló, gyakran félreértett állapot, amely nők millióinak mindennapjait nehezíti meg. Miért hallunk mostanában egyre többet az adenomyosisról?

Bár az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhatunk az adenomyosis kifejezéssel az orvosi leleteken vagy az egészségügyi fórumokon, ez nem jelenti azt, hogy egy új típusú megbetegedésről lenne szó. Valójában ez az állapot valószínűleg mindig is ugyanolyan arányban volt jelen a nők életében, mint ma, csak éppen sokáig „láthatatlan” maradt.

Régebben a diagnózis felállítása rendkívül nehéz volt, és sokszor csak a méh műtéti eltávolítása után, a szövetek mikroszkópos vizsgálatával vált teljesen bizonyossá. Ma azonban már egészen más a helyzet. Az ultrahangtechnológia látványos fejlődésével és a nagy felbontású gépek rutinszerű használatával az orvosok olyan apró részleteket is észrevesznek a szűrővizsgálatok során, amelyek korábban rejtve maradtak. Egyszerűen fogalmazva: nem a betegség lett több, hanem a „szemüvegünk” lett sokkal élesebb, amivel a méh szerkezetét vizsgáljuk.

Mi az az adenomyosis?

Az adenomyosis egy jóindulatú méhbetegség. Normális esetben a méh belsejét egy speciális szövet, az endometrium béleli ki, amely minden hónapban megvastagodik, majd menstruáció során távozik. Adenomyosis esetén ez a szövet belenő a méh izomfalába, ahol nem kellene lennie.
(Ezt úgy is el lehet képzelni, mint amikor egy növény gyökerei nem csak a földben maradnak, hanem átnyúlnak a cserépbe is – hasonlóan az endometrium szövet „átnyúlik” a méh izomrétegébe.)

Mivel ezek a sejtek a falon belül is ugyanúgy reagálnak a havi hormonális változásokra, mint a méh üregében – tehát minden hónapban megduzzadnak és véreznek –, feszülést és gyulladást okoznak az izomszövetben.

Ez a belső feszültség az oka annak, hogy a méh fala megvastagodhat, a menstruáció pedig a megszokottnál sokkal fájdalmasabbá, görcsösebbé és erősebbé válhat.

A lelet nem ítélet, hanem egy részletes térkép

Amikor azt mondjuk, hogy a modern technika élesebbé tette a látásunkat, azt szó szerint érthetjük: a mai legkorszerűbb ultrahang készülékek már képesek akár 1 milliméteres pontossággal is megmutatni a szövetek szerkezetét. Ez a szinte mikroszkopikus precizitás lehetővé teszi számunkra, hogy észrevegyük a méhfal legkisebb szerkezeti változásait vagy fellazulását is.

Orvosként nekünk kötelességünk minden ilyen apró eltérést rögzíteni a leletben – akkor is, ha az adott pillanatban nem okoz panaszt. Az adenomyosis diagnózisa sokkal inkább egy eszköz a kezünkben a megértéshez. Ha vannak tünetei, végre tudjuk, mi okozza őket; ha pedig nincsenek, akkor ez csupán egy megfigyelt állapot, amiről tudunk, de ami nem feltétlenül igényel beavatkozást.

Milyen tüneteket okoz?

Sok nőnél (körülbelül egyharmadnál) egyáltalán nincsenek tünetek.
Másoknál a következők jelentkezhetnek:
– Erős menstruációs vérzés – Ez a leggyakoribb tünet. A vérzés sokkal erősebb lehet, mint korábban, és hosszabb ideig tarthat.
– Kis mennyiségű, barnás hüvelyi vérzés a rendes havivérzés előtt néhány nappal, jellemzően egy héttel.
– Fájdalom – Erős menstruációs görcsök, kismedencei fájdalom, vagy fájdalom szexuális együttlét során.
– Befolyásolhatja a termékenységet – Nehezebben tapad meg az embryo az adenomyisisos méh üregében.

Kell-e egyáltalán kezelni?

Szerencsére az adenomyosis nem minden esetben jelent egyet a terápiával. Sokan élnek úgy ezzel a diagnózissal, hogy közben semmilyen fájdalmat vagy kellemetlenséget nem tapasztalnak.

Vigaszt jelenthet az is, hogy ez az állapot leggyakrabban a későbbi életkorban, a harmincas évek végén vagy a negyvenes években válik láthatóvá. Ez orvosi szempontból azért is szerencsés időzítés, mert a legtöbb nő ekkorra már általában lezárta a gyermekvállalási terveit, így a kezelési lehetőségek mérlegelésénél sokkal szabadabban, a páciens aktuális életminőségét és kényelmét szem előtt tartva dönthetünk.
A régmúltban az adenomyosis csak egy úgynevezett szövettani diagnózis volt. Ez azt jelenti, hogy az orvosok csak akkor tudták teljes bizonyossággal leírni, mi történt, ha egy műtét után mikroszkóp alatt megvizsgálták a méh szöveteit.

Mivel évtizedekig ez egy „láthatatlan” állapot volt a műtétek előtt, a hivatalos orvosi kódrendszerekben (amit mi BNO-kódnak hívunk) a mai napig nincs is egy teljesen különálló, tökéletes kategóriája. Emiatt mi, orvosok, gyakran a „méh endometriózisa” diagnózis kódot használjuk, hogy rögzítsük az állapotot a rendszerben.

Ez a kifejezés azonban sokszor ijesztőbbnek hangzik, mint amilyen az állapot maga. Amikor valaki azt olvassa, hogy endometriózis, rögtön a súlyos hasi fájdalmakra, összenövésekre és a bonyolult műtétekre gondol, de az adenomyosis esetében szerencsére nem beszélünk ilyen drasztikus folyamatokról. Ez nem az a „klasszikus” endometriózis, ami elvándorol a hasüregben; ez egy helyi jellegű szerkezeti változás a méh falán belül.

Ahhoz, hogy az adenomyosis látható nyomokat hagyjon a méh szerkezetében, általában szükség van egyéni hajlamra is, hívjuk ezt örökletes hajlamnak. Ha ez a hajlam megvan, a tünetek jellemzően nem hirtelen, egyik napról a másikra bukkannak fel, hanem az életkor előrehaladtával, szinte észrevétlenül lopóznak be a mindennapokba.(Ne tévesszük össze egy másik állapottal, amelyet fájdalmas menstruációs szindrómának hívunk.) Sok nő azt veszi észre, hogy a korábban megszokott menstruációja az évek alatt fokozatosan megváltozik: a vérzés mennyisége hónapról hónapra bővebbé válik, és a ciklus kísérője egyre gyakrabban a mély, feszítő fájdalom lesz. Ez a folyamat olykor odáig fajulhat, hogy a jelentős vérveszteség miatt általános levertség, váratlan szédülés vagy tartós fáradtságérzet jelentkezik, ami már nemcsak a nehéz napokon, hanem a hétköznapi teendők elvégzése közben is hátráltatja az embert.

Anyáink idejében, amikor a diagnosztika még nem volt ennyire pontos, a folyamatos vérezgetés vagy a kiszámíthatatlanul bő vérzés gyakran vezetett súlyos vérszegénységhez és kimerültséghez. Mivel akkoriban még nem láttak bele ilyen mélységben a méh szerkezetébe, a megoldási lehetőségek is korlátozottabbak voltak. A panaszok megfékezésére legtöbbször a köznyelvben csak „kaparásként” emlegetett egészségügyi küretet alkalmazták, hogy mikroszkóp alatt vizsgálják meg a nyálkahártyát és átmenetileg csökkentsék a vérzést. Ha azonban a tünetek – az adenomyosis természetéből adódóan – újra és újra visszatértek, gyakran maradt a radikálisabb megoldás, a méh teljes műtéti eltávolítása, azaz a „kipakolás”. Ez volt az egyetlen biztos módja annak, hogy véget vessenek a szervezet fokozatos kimerülésének, de ma már szerencsére ennél árnyaltabb lehetőségeink vannak.

Adenomyosis és hormonműkődés

Ahhoz, hogy megértsük a panaszok felerősödését, látnunk kell a hormonok szerepét is. Az adenomyosis „üzemanyaga” ugyanis az ösztrogén: minél több van belőle a szervezetben, annál inkább megvastagszik a méhnyálkahártya, ami törvényszerűen bővebb vérzéshez vezet. Anyáink negyvenes éveiben a panaszok azért váltak gyakran kritikussá, mert a változókor küszöbén a hormonális egyensúly felborul. Ebben az időszakban az ösztrogén szintje átmenetileg megemelkedhet, miközben az azt ellensúlyozó progeszteron mennyisége csökkenni kezd. Ez a kontroll nélküli ösztrogénhatás okozza, hogy a méhfalba ágyazódott szövetek még intenzívebben reagálnak, a menstruációk pedig kezelhetetlenné válnak. Ez a hormonális változás az oka annak, hogy sok nőnél ebben az életkorban válnak a korábban észrevétlen jelek valódi, az életminőséget rontó tünetekké.

Ma már nem kell feltétlenül műtétben gondolkodnunk! A célunk lehet az ösztrogén és a progeszteron kényes egyensúlyának helyreállítása. Mivel a panaszokat a viszonylagos ösztrogéntúlsúly okozza, a megoldás kulcsa az ellensúlyozó progeszteronhatás növelése. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az ösztrogénszintünk szoros összefüggésben áll a testzsírszázalékunkkal is; a zsírszövet ugyanis képes ösztrogént termelni és tárolni. Így a teltebb alkatú nők esetében az életmódváltás és a súlycsökkentés nem csupán esztétikai kérdés, hanem a hormonális egyensúly helyreállításának egyik legtermészetesebb módja, hiszen a testsúly rendezésével közvetlenül csökkenthető a szervezet ösztrogénterhelése.

Mivel a célunk az ösztrogéntúlsúly ellensúlyozása, az orvosi segítség a progeszteronhatás megerősítését jelenti a méhnyálkahártyán. A hiányzó egyensúlyt kívülről bevitt progeszteronnal tudjuk helyreállítani és ez a hatás szinte azonnali.

Ennek az egyik legegyszerűbb módja a progeszteron tartalmú kapszulák vagy tabletták alkalmazása. Ezeket lenyelve a hatóanyag a szervezetünkön keresztül eljut a méhnyálkahártyához, ahol ellensúlyozza az ösztrogén hatását, így kevesebb menstruációs szövet termelődik. Attól függően, hogy mi a célunk, alkalmazhatjuk ezeket ciklikusan, a hónap bizonyos napjain, vagy akár folytonosan is. Létezik azonban egy még közvetlenebb megoldás is, amikor a progeszteront nem a gyomrunkon keresztül, hanem helyileg, egyenesen a méh üregébe juttatjuk el – ezt hívja a köznyelv hormonos spirálnak. Bár az alkalmazás módja eltérő, a lényeg ugyanaz: mindegyik megoldás a méhnyálkahártya megnyugtatását és a vérzés csökkentését szolgálja, mindössze kényelmi szempontok vagy egyéni adottságok alapján mérlegeljük az előnyeiket és hátrányaikat.

Természetesen ezen megoldások alkalmazása előtt nekünk, orvosoknak ki kell zárnunk minden egyéb olyan állapotot, amely szintén okozhat vérzészavart. Ilyenek lehetnek például a méhpolipok, a miómák vagy a nyálkahártya túlzott megvastagodása (hyperplasia). Ezek már külön diagnózisok, amelyek eltérő magyarázatot és figyelmet igényelnek, de a kivizsgálás során ezeket rutinszerűen ellenőrizzük. Még ha nem is avatjuk be a pácienst minden apró technikai részletbe, a háttérben ezeket a lehetőségeket mindig mérlegeljük, mielőtt kimondanánk, hogy a panaszokért valóban az adenomyosis a felelős. A lényeg, hogy ma már nem kell beletörődni a kimerítő vérzésekbe; a modern lehetőségekkel az életminőség jelentősen javítható anélkül, hogy rögtön radikális műtétekre kellene gondolnunk.

Az adenomyosis egy olyan folyamat, amely a hormonális változásokkal együtt mozog, és a menopauza beköszöntével természetes módon megnyugszik.

Addig is, legyen szó akár tudatos életmódváltásról, akár célzott hormonális támogatásról, a célunk közös: hogy a pontos diagnózis birtokában ne csak elviselje a tüneteit, hanem közösen megtaláljuk azt a kíméletes megoldást, amellyel Ön visszakaphatja a mindennapok kényelmét és jó közérzetét.